Az egyre drágább üzemanyagárak mellett nem véletlen, hogy két spórolós tanulmánnyal készül a Genfi Autószalonra a Suzuki.
Európában a márciusi Genfi Autószalonon láthatja először a nagyérdemű a Suzuki két új tanulmányautóját, amelyek világpremierjét tavaly év végén tartották Tokióban. A két újdonság közül a Suzuki Swift Range Extender nevű modellje áll közelebb a sorozatgyártáshoz, ám valószínűleg így is jó pár évet kell még várni a hibrid Swiftre, amelyben egy elektromos és egy 658 köbcentis benzinmotor is van, ám ez utóbbi közvetlenül nem segíti az autó előrejutását, a funkciója mindössze annyi, hogy generátorként tölti a csomagtartóba rejtett lítium-ionos akkumulátorokat. Ebből nyeri az energiát a Swiftet ténylegesen mozgató 75 lóerős villanymotor. A Suzuki állítása szerint ennek a műszaki megoldásnak több előnye is van a hagyományos hibridekhez képest, így ugyanis kevesebb - drága és nehéz - akkumulátort kell az autóba építeni. A Swift Range Extender átlagfogyasztása állítólag mindössze 3,6 liter 100 kilométerenként és a beépített akkuk mintegy 30 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságot tesznek lehetővé.

Van ugyan benzinmotorja, de az csak az akkumulátorokat tölti
Kis tömeg = alacsony fogyasztás
Tokióban még Reginaként állították ki a hozzánk már G70 néven érkező tanulmányt, amely ugyancsak az üzemanyag-spórolásról szól. A G70 még távol áll a szériagyártástól, de jól szemlélteti, hogy milyennek lehetnek a Suzuki következő generációs kisautói: könnyűek és aerodinamikusak. A G70 mindössze 730 kilót nyom és a légellenállása állítólag 10 százalékkal kisebb, mint a Suzuki jelenlegi kisautóinak. 3,55 méteres hosszával a G70 csak 5 centivel múlja felül a jelenlegi Altót, szélessége is 3 centiméterrel több, viszont 4 centiméterrel alacsonyabb, így sportosabbak az arányai. A G70 jelenlegi formájában egyáltalán nem fogyaszt üzemanyagot, mivel nincs benne semmiféle motor, viszont a Suzuki szerint egy hagyományos, kisköbcentis benzinmotorral is képes lehet 3,1 literes átlagfogyasztásra, ami 70 g/km-es szén-dioxod-kibocsátásnak felel meg.

Nem egy klasszikus szépség, de tíz százalékkal jobb a G70 légellenállása, mint egy hagyományos kisautónak
A hibrid Swift és a G70 mellett egy harmadik tanulmányt is bemutatott Tokióban, ám az élére állított cd-lejátszóra hajazó Q-Concept várhatóan nem lesz ott Genfben, ami azért is sajnálatos, mert ennek a formája és technikai megoldásai a legizgalmasabbak a Suzuki újdonságai közül.
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az ...
Mégsem kell lecserélni az elsősegélydobozokat
Hetek óta hatalmas a kereslet az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozok iránt, amelynek hiánya vagy tartalmának lejárt szavatossága miatt helyszíni bírság ...
Átverés a postaládákba rejtett traffipax
Egy lánclevél szerint a rendőrség postaládáknak álcázott traffipaxokkal próbálja növelni bevételeit, illusztrációként egy Zsámbékon készült fénykép színesíti a ...
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.