Tisztelt Göncz Elnök Úr!
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Házelnök Úr!
Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki itt a téren vagy határainkon innen és túl rádió és televízió útján vesz részt ünnepségünkön! Sütő András, az erdélyi és magyar irodalom nagy tanúságtevője az egyéni és nemzeti sors, a baj és gond mellett a megszenvedett örömről is tud írni. "Anyám könnyű álmot ígér" című csodálatos munkájában édesanyja azt kéri, hogy "írhatnál rólunk is valami könyvet"; ha nem is vigasztalónak; szóljon egyről és másról, ami megesett velünk, csak "igaz legyen"; hallgass erre a gondra, és "az álmod könnyebb lesz". Az igazat keresve jó, "ha közben csendesen mosolygunk is", írja ehhez Márai Sándor. Az igazsággal együtt élhető könnyebb álom mosolyáról gondoljunk egy percre arra a mondásra, hogy két ember között a legrövidebb út sokszor egy mosoly. Édesanyánk mosolya köszönt bennünket először, amikor világra jövünk. Mosolygunk, ha köszöntjük egymást, ha boldogok vagyunk és ha öröm ér minket. Mosolygunk, ha túljutottunk valamely nehézségen és megnyugodtunk valamely megszenvedett igazság felett. Életünk felemelő pillanataiban van, amikor csak a könnyeinken át tudunk egymásra mosolyogni. A mosoly a türelem és a belső nyugalom, a kiegyensúlyozottság és a béke, a belső erő és a reménység jele. Ha józan derűvel és megértő bizalommal fordulunk egymáshoz, könnyebben szót értünk, könnyebb lesz az életünk, a családunké, mindenkié. Igaz, sokan egyszerű iróniával arra gondolnak, hogy nekünk, magyaroknak eddigi történelmünk során nem sok okunk volt a derűre. Még vannak ma is komoly gondjaink. Egyéni és nemzeti önbizalmunk hát itt a kérdés. Én szívem szerint azok felé húzok, akik jóleső érzéssel kimondják, hogy a mögöttünk hagyott 1000 esztendőnek mégiscsak az a legfontosabb üzenete, hogy megálltuk a helyünket a világban. Itt vagyunk! Hogy magyarokként joggal lehetünk büszkék nagy történelmi egyéniségeinkre, tudományos és művészeti értékeinkre, Nobel-díjas tudósainkra, legendás sportolóinkra, technikai felfedezéseinkre és még sok minden másra. Történelmünkre tekintve büszkék lehetünk áldozatokkal megvallott szabadságszeretetünkre is. Sokszor adtunk ebből példát és erőt Európának és a világnak is. Meg tudtuk őrizni anyanyelvünket, gazdag nemzeti irodalmunkat és az Európával összekötő vallási eszméinket és kulturális hagyományainkat. Büszkék lehetünk a Szent István-i intelmekből örökölt mások iránti nyitottságunkra is. Az évszázadok során Magyarország így válhatott sok-kultúrájú és befogadó országgá, ahol valamennyien felelősséget érzünk a határon túli magyarság és hazai nemzetiségeink jobb holnapjáért, ahol békévé oldva őseink harcait, rendezni tudjuk közös dolgainkat. De nem hagyhat el bennünket a történelmi emlékezőtehetség és a józan ítélőképesség sem. Voltak bűneink. Nehéz évtizedek és évszázadok érlelték nyelvünkben mondássá a történelmi tapasztalatot, miszerint a régi bűnöknek hosszú az árnyéka. Jóvátenni őket, amennyire lehet, emberségünk dolga. Radnótival szólva nekünk tudnunk kell, mit jelent "egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom". Ha van is hát igazsága azoknak, akik most is kétkedéssel vagy keserű iróniával fordulnak a múlt és a jelen történései vagy a jövő felé, a mai napon én mégis a jövő távlatai és azok közé hívom őket is, akik hisznek az emberi helytállásban és megújulásban, akik hisznek abban, hogy a saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását, akik nemcsak magyarázzák, hanem akik maguk is művelik a csodát: nem nagy csodákat, kicsiket magunk körül; mert hát az életet a kis örömök teszik széppé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valamennyien jól tudjuk, hogy ez az év nekünk, magyaroknak többszörösen is ünnep. Az új évezred küszöbéhez érve egyszerre ünnepeljük a kétezer éves kereszténység, az ezeresztendős Szent
István-i államalapítás és tízéves polgári demokráciánk évfordulóját. Ezer évvel ezelőtt Szent István királyunk új hitet és új törvényt adott a magyarságnak, amivel népét európai államalkotó nemzetté emelte. Kicsit visszautalva az eddig mondottakra is, hadd szóljak erről Szekfű Gyula szavaival, aki így ír A magyar állam életrajza című munkájában: "Szent István élete, munkája végén bizalommal nézhetett a jövőbe és büszkeséggel a múltba... Ő valóban egyik legszebb és politikailag legérettebb alakja a magyar történelemnek. Magyarország államiságának bizonnyal nem volt nála eredményesebb és lelkiismeretesebb munkása." A nagy tudós méltó szavai ezek a nagy alapítóról. Ezzel beszédemnek kiemelkedően szép részéhez érkeztem. Fontos hírt szeretnék elmondani. István, akit 1083-ban a római katolikus egyház felvett szentjei sorába, a 2000. esztendőben pátriárkai és zsinati határozattal fölvétetett a keleti ortodox egyház szentjei közé. Erről értesített bennünket a konstantinápolyi egyetemes pátriárka és annak bécsi metropolitája, akik Szent István ünnepén vendégeink lesznek. Ez az elismerés azt jelenti: Magyarország és annak lakói, akik 1000 éven keresztül igyekeztek gyakorolni Nyugat és Kelet erényeit, hídként egymáshoz kötni Európa kettős eredetét, nem fáradoztak hiába. A több mint 1000 éves hagyományt őrző Bizánc és Róma egyaránt ismeri és elismeri értékeinket, államalapító királyunkat. Egy ilyen elismerés és egyházjogi aktus példa nélkül áll a keleti és nyugati egyház történetében. Különös köszönet ezért a Keleti Ortodox Egyháznak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mögöttünk hagyott 10 évszázadban többször kellett új épületet emelnünk a Szent István-i alapokra. Így volt ez tíz évvel ezelőtt is, amikor közös elhatározásból indultunk el a nagy változtatás útján. Olyan Magyarország jelent meg álmainkban, olyan Magyarországért küzdünk, amelyben mindenki számára megnyílik a szabadság és a jólét,
a tisztes polgári élet lehetősége. Sikerrel vívtuk ki szabadságunkat és függetlenségünket. Sikerrel építettük ki demokratikus intézményrendszerünket. Sikerrel tettük versenyképessé és állítottuk imponáló növekedési pályára gazdaságunkat. A NATO szövetségi rendszerén belül minden korábbinál nagyobb biztonságban tudhatjuk országunkat és nemzetünket. De még sok dolgunk van. Valamennyien felelősek vagyunk azért, hogy legyen mindenki számára nagyobb és jobb kenyér, több értékteremtő munka, még biztatóbb gazdasági növekedés, jobb biztonság és törvénytisztelet, szolidaritás a rászorulókkal szemben, legyenek egyenlő és jobb esélyek az oktatásban, tudományban, művelődésben, javuljanak az élet és az egészséges élet esélyei, legyenek jobbak a fiatal és az idősebb generációk, a föld és a természeti környezet életfeltételei, hogy jól őrizzük függetlenségünket és békénket. Jó, hogy szabadon küzdhetünk ezekért a célokért. Az új évezred küszöbén és az Európai Unió kapujában állva Magyarország új korszakhatárra érkezett. Sok szó esik erről. Itt most csak annyit hangsúlyoznék, hogy rajtunk múlik, hogy megújult nemzeti összefogásban, jobb együttműködésben, kinek-kinek a személyes feladatvállalásával, közös erővel megvalósítsuk mindazt, amiről az előbb is szóltam, amivel adósai vagyunk rendszerváltoztató álmainknak; hogy méltón és méltósággal érkezzünk az Európai Unióba; hogy olyan értékrend érvényesüljön Magyarországon, amelynek középpontjában a munka becsülete, az egyének, a családok és a közösségek tisztelete és a szeretet áll, s amely mögött erkölcsi-kulturális felemelkedésünk reménye a biztató erő; hogy a gazdasági növekedés eredményeit mindinkább a tömeges felemelkedés céljaira lehessen fordítani, hogy ehhez erősödjön a közös gondolkodás, mert ha két embernek van 100-100 forintja és azt kicseréli, akkor mindkettőnek lesz 100-100 forintja, de ha a két embernek van egy-egy gondolata és azt cseréli ki, akkor mindkettőnek két-két gondolata lesz, így anyagi megerősödés dolgában is biztosan előbbre jutunk, mint előtte voltunk. Amikor most új célokat tűzünk magunk elé, Széchenyit idézve azt kívánom, hogy hazánkban senkinek a gyomra, feje és erszénye ne legyen üres, hogy ne éhezzék, ne fázzék senki, hogy becsületesen szerzett javai fölött mindenki önérzéssel tekinthessen felfelé, és azt rebeghesse alkotójához, hála Isten, van hazám. A nemzeti önértékelés és összefogás, és azoknak a céloknak a megvalósításához, amelyekről eddig szóltam, sok szempontból új politikai magatartás és kultúra megteremtésére van szükség. Nemcsak a kultúrára általában gondolok, hanem a mindennapi élet, az emberek közötti kapcsolatok kultúrájára is. A mindennapok során sem mindegy, hogyan szólunk egymáshoz, hogyan beszél egymással férj és feleség, szülő és gyermek, tanár és diák, főnök és beosztott, hogy általában hogyan fordul egyik ember a másikhoz. Közös dolgaink szempontjából még kevésbé mindegy, hogy a parlamentben és a közélet más színterein valótlanságok állításaival, gyűlölködő szavakkal rontjuk vagy jó szóval javítjuk az együttműködés esélyeit, pusztítjuk vagy növeljük emberi-kulturális értékeinket. Plutarkhosz - az európai gondolkozás egyik nagy ókori görög alakja - így ír erről egy mélyértelmű példázatban: a gyerekek játékból dobálják a köveket a békákra, de azért a békák komolyan halnak meg. Játsszuk békével az életet, hogy több okunk legyen a mosolyra, hogy könnyebb legyen az álmunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai nap jelentős esemény személyes életemben is. Mint a köztársaság elnöke szorosan vett alkotmányos dolgaim mellett, ahol csak lehet, segíteni szeretnék, jobban, mint eddig tehettem. Segíteni a sajtónak és a nyilvánosság szabad intézményeinek abban, hogy hiteles képet fessenek a valóságról. Az ellenzék pártjait abban, hogy mindjobban felismerjék és betölthessék demokratikus feladatukat. A gazdaság és a munka világának szereplőit abban, hogy tevékenységük célja és eredménye valóban az emberi élet jobb minősége legyen. Az egyházak és az állam együttműködését, hogy hatékonyan szolgálják a polgárok, családok és közösségek erkölcsi és kulturális felemelkedését. A határainkon túli magyarságot önazonosságának megőrzésében, szülőföldjén való boldogulásának elősegítésében és mindenkit nemzeti együvé tartozásunk erősítésében. A hazai nemzeti kisebbségeket, hogy megőrizhessék és gyarapíthassák kultúrájukat. Lélekben segíteni és támogatni kívánok minden olyan etikus emberi és közösségi törekvést és kezdeményezést, amely közös jövőnket és a szolidaritás elmélyülését szolgálja. És végül, de nem utolsósorban, támogatni kívánom az Országgyűlést és a kormányt, hogy a személyes és a közösség boldogulásáért tenni tudó és akaró polgárok támogatásával megvalósíthassa országunk polgárosodását szolgáló feladatait.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Beszédem végéhez érve még valami felemelő dologról is kell szólnom. Arról, hogy ma itt lehetünk - a sajtó segítségével sok millióan - a természet és az emberi alkotás e csodálatos helyén; a Duna
mellett, az annyi vérrel áztatott, a magyar nemzeti géniusz annyi erejével alkotott Parlament téren. Hogy eleink ezt is hazává foglalták, hogy ma minden magyarok, a képviselők és polgármesterek, a kormány, a köztársasági elnök, alkotmányos intézményeink, a határon túli magyarok és hazai nemzetiségeink, az egyházak és vallásfelekezetek, kulturális, gazdasági szereplők és civil szerveződések, annyi sokaknak mindenhonnan - egyszóval, hogy ez a hely ma mindenki országos
gyűlésévé lehetett. A természet, az emberi kultúra, a nemzeti élni akarás alázatot parancsoló csodája ez. Bizonyára valamennyiünkből az öröm, a hála és a tenni akarás érzése szakad ki, hogy ez a hely, ez az ország, ez az élmény a mienk lehet. Szent-Györgyi Albert érzett így, amikor csodálatos költői vallomásában, "A Föld" című ötödik zsoltárában így
ír:
"Uram! E drága bolygót (hadd mondjam hozzá, hogy e hazát) adtad nekünk, hogy ez legyen a lakhelyünk. Uram! Legyünk társak az alkotásban. Dolgozzunk tovább nagy műveden, hogy bolygónk (hadd mondjam hozzá, hogy hazánk) a bőség és az összhang erős otthona legyen."

Ehhez már nincs mit hozzátennem.
Köszönöm mindenki megtisztelő figyelmét.

(MTI)