[origo] itthon
Mádl Ferenc új köztársasági elnök beszéde
2000. 08. 04., 18:23|Tisztelt Göncz Elnök Úr!
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Házelnök Úr!
Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki itt a téren vagy határainkon innen és túl rádió és televízió útján vesz részt ünnepségünkön! Sütő András, az erdélyi és magyar irodalom nagy tanúságtevője az egyéni és nemzeti sors, a baj és gond mellett a megszenvedett örömről is tud írni. "Anyám könnyű álmot ígér" című csodálatos munkájában édesanyja azt kéri, hogy "írhatnál rólunk is valami könyvet"; ha nem is vigasztalónak; szóljon egyről és másról, ami megesett velünk, csak "igaz legyen"; hallgass erre a gondra, és "az álmod könnyebb lesz". Az igazat keresve jó, "ha közben csendesen mosolygunk is", írja ehhez Márai Sándor. Az igazsággal együtt élhető könnyebb álom mosolyáról gondoljunk egy percre arra a mondásra, hogy két ember között a legrövidebb út sokszor egy mosoly. Édesanyánk mosolya köszönt bennünket először, amikor világra jövünk. Mosolygunk, ha köszöntjük egymást, ha boldogok vagyunk és ha öröm ér minket. Mosolygunk, ha túljutottunk valamely nehézségen és megnyugodtunk valamely megszenvedett igazság felett. Életünk felemelő pillanataiban van, amikor csak a könnyeinken át tudunk egymásra mosolyogni. A mosoly a türelem és a belső nyugalom, a kiegyensúlyozottság és a béke, a belső erő és a reménység jele. Ha józan derűvel és megértő bizalommal fordulunk egymáshoz, könnyebben szót értünk, könnyebb lesz az életünk, a családunké, mindenkié. Igaz, sokan egyszerű iróniával arra gondolnak, hogy nekünk, magyaroknak eddigi történelmünk során nem sok okunk volt a derűre. Még vannak ma is komoly gondjaink. Egyéni és nemzeti önbizalmunk hát itt a kérdés. Én szívem szerint azok felé húzok, akik jóleső érzéssel kimondják, hogy a mögöttünk hagyott 1000 esztendőnek mégiscsak az a legfontosabb üzenete, hogy megálltuk a helyünket a világban. Itt vagyunk! Hogy magyarokként joggal lehetünk büszkék nagy történelmi egyéniségeinkre, tudományos és művészeti értékeinkre, Nobel-díjas tudósainkra, legendás sportolóinkra, technikai felfedezéseinkre és még sok minden másra. Történelmünkre tekintve büszkék lehetünk áldozatokkal megvallott szabadságszeretetünkre is. Sokszor adtunk ebből példát és erőt Európának és a világnak is. Meg tudtuk őrizni anyanyelvünket, gazdag nemzeti irodalmunkat és az Európával összekötő vallási eszméinket és kulturális hagyományainkat. Büszkék lehetünk a Szent István-i intelmekből örökölt mások iránti nyitottságunkra is. Az évszázadok során Magyarország így válhatott sok-kultúrájú és befogadó országgá, ahol valamennyien felelősséget érzünk a határon túli magyarság és hazai nemzetiségeink jobb holnapjáért, ahol békévé oldva őseink harcait, rendezni tudjuk közös dolgainkat. De nem hagyhat el bennünket a történelmi emlékezőtehetség és a józan ítélőképesség sem. Voltak bűneink. Nehéz évtizedek és évszázadok érlelték nyelvünkben mondássá a történelmi tapasztalatot, miszerint a régi bűnöknek hosszú az árnyéka. Jóvátenni őket, amennyire lehet, emberségünk dolga. Radnótival szólva nekünk tudnunk kell, mit jelent "egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom". Ha van is hát igazsága azoknak, akik most is kétkedéssel vagy keserű iróniával fordulnak a múlt és a jelen történései vagy a jövő felé, a mai napon én mégis a jövő távlatai és azok közé hívom őket is, akik hisznek az emberi helytállásban és megújulásban, akik hisznek abban, hogy a saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását, akik nemcsak magyarázzák, hanem akik maguk is művelik a csodát: nem nagy csodákat, kicsiket magunk körül; mert hát az életet a kis örömök teszik széppé.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Valamennyien jól tudjuk, hogy ez az év nekünk, magyaroknak többszörösen is ünnep. Az új évezred küszöbéhez érve egyszerre ünnepeljük a kétezer éves kereszténység, az ezeresztendős Szent
István-i államalapítás és tízéves polgári demokráciánk évfordulóját. Ezer évvel ezelőtt Szent István királyunk új hitet és új törvényt adott a magyarságnak, amivel népét európai államalkotó nemzetté emelte. Kicsit visszautalva az eddig mondottakra is, hadd szóljak erről Szekfű Gyula szavaival, aki így ír A magyar állam életrajza című munkájában: "Szent István élete, munkája végén bizalommal nézhetett a jövőbe és büszkeséggel a múltba... Ő valóban egyik legszebb és politikailag legérettebb alakja a magyar történelemnek. Magyarország államiságának bizonnyal nem volt nála eredményesebb és lelkiismeretesebb munkása." A nagy tudós méltó szavai ezek a nagy alapítóról. Ezzel beszédemnek kiemelkedően szép részéhez érkeztem. Fontos hírt szeretnék elmondani. István, akit 1083-ban a római katolikus egyház felvett szentjei sorába, a 2000. esztendőben pátriárkai és zsinati határozattal fölvétetett a keleti ortodox egyház szentjei közé. Erről értesített bennünket a konstantinápolyi egyetemes pátriárka és annak bécsi metropolitája, akik Szent István ünnepén vendégeink lesznek. Ez az elismerés azt jelenti: Magyarország és annak lakói, akik 1000 éven keresztül igyekeztek gyakorolni Nyugat és Kelet erényeit, hídként egymáshoz kötni Európa kettős eredetét, nem fáradoztak hiába. A több mint 1000 éves hagyományt őrző Bizánc és Róma egyaránt ismeri és elismeri értékeinket, államalapító királyunkat. Egy ilyen elismerés és egyházjogi aktus példa nélkül áll a keleti és nyugati egyház történetében. Különös köszönet ezért a Keleti Ortodox Egyháznak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mögöttünk hagyott 10 évszázadban többször kellett új épületet emelnünk a Szent István-i alapokra. Így volt ez tíz évvel ezelőtt is, amikor közös elhatározásból indultunk el a nagy változtatás útján. Olyan Magyarország jelent meg álmainkban, olyan Magyarországért küzdünk, amelyben mindenki számára megnyílik a szabadság és a jólét,
a tisztes polgári élet lehetősége. Sikerrel vívtuk ki szabadságunkat és függetlenségünket. Sikerrel építettük ki demokratikus intézményrendszerünket. Sikerrel tettük versenyképessé és állítottuk imponáló növekedési pályára gazdaságunkat. A NATO szövetségi rendszerén belül minden korábbinál nagyobb biztonságban tudhatjuk országunkat és nemzetünket. De még sok dolgunk van. Valamennyien felelősek vagyunk azért, hogy legyen mindenki számára nagyobb és jobb kenyér, több értékteremtő munka, még biztatóbb gazdasági növekedés, jobb biztonság és törvénytisztelet, szolidaritás a rászorulókkal szemben, legyenek egyenlő és jobb esélyek az oktatásban, tudományban, művelődésben, javuljanak az élet és az egészséges élet esélyei, legyenek jobbak a fiatal és az idősebb generációk, a föld és a természeti környezet életfeltételei, hogy jól őrizzük függetlenségünket és békénket. Jó, hogy szabadon küzdhetünk ezekért a célokért. Az új évezred küszöbén és az Európai Unió kapujában állva Magyarország új korszakhatárra érkezett. Sok szó esik erről. Itt most csak annyit hangsúlyoznék, hogy rajtunk múlik, hogy megújult nemzeti összefogásban, jobb együttműködésben, kinek-kinek a személyes feladatvállalásával, közös erővel megvalósítsuk mindazt, amiről az előbb is szóltam, amivel adósai vagyunk rendszerváltoztató álmainknak; hogy méltón és méltósággal érkezzünk az Európai Unióba; hogy olyan értékrend érvényesüljön Magyarországon, amelynek középpontjában a munka becsülete, az egyének, a családok és a közösségek tisztelete és a szeretet áll, s amely mögött erkölcsi-kulturális felemelkedésünk reménye a biztató erő; hogy a gazdasági növekedés eredményeit mindinkább a tömeges felemelkedés céljaira lehessen fordítani, hogy ehhez erősödjön a közös gondolkodás, mert ha két embernek van 100-100 forintja és azt kicseréli, akkor mindkettőnek lesz 100-100 forintja, de ha a két embernek van egy-egy gondolata és azt cseréli ki, akkor mindkettőnek két-két gondolata lesz, így anyagi megerősödés dolgában is biztosan előbbre jutunk, mint előtte voltunk. Amikor most új célokat tűzünk magunk elé, Széchenyit idézve azt kívánom, hogy hazánkban senkinek a gyomra, feje és erszénye ne legyen üres, hogy ne éhezzék, ne fázzék senki, hogy becsületesen szerzett javai fölött mindenki önérzéssel tekinthessen felfelé, és azt rebeghesse alkotójához, hála Isten, van hazám. A nemzeti önértékelés és összefogás, és azoknak a céloknak a megvalósításához, amelyekről eddig szóltam, sok szempontból új politikai magatartás és kultúra megteremtésére van szükség. Nemcsak a kultúrára általában gondolok, hanem a mindennapi élet, az emberek közötti kapcsolatok kultúrájára is. A mindennapok során sem mindegy, hogyan szólunk egymáshoz, hogyan beszél egymással férj és feleség, szülő és gyermek, tanár és diák, főnök és beosztott, hogy általában hogyan fordul egyik ember a másikhoz. Közös dolgaink szempontjából még kevésbé mindegy, hogy a parlamentben és a közélet más színterein valótlanságok állításaival, gyűlölködő szavakkal rontjuk vagy jó szóval javítjuk az együttműködés esélyeit, pusztítjuk vagy növeljük emberi-kulturális értékeinket. Plutarkhosz - az európai gondolkozás egyik nagy ókori görög alakja - így ír erről egy mélyértelmű példázatban: a gyerekek játékból dobálják a köveket a békákra, de azért a békák komolyan halnak meg. Játsszuk békével az életet, hogy több okunk legyen a mosolyra, hogy könnyebb legyen az álmunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mai nap jelentős esemény személyes életemben is. Mint a köztársaság elnöke szorosan vett alkotmányos dolgaim mellett, ahol csak lehet, segíteni szeretnék, jobban, mint eddig tehettem. Segíteni a sajtónak és a nyilvánosság szabad intézményeinek abban, hogy hiteles képet fessenek a valóságról. Az ellenzék pártjait abban, hogy mindjobban felismerjék és betölthessék demokratikus feladatukat. A gazdaság és a munka világának szereplőit abban, hogy tevékenységük célja és eredménye valóban az emberi élet jobb minősége legyen. Az egyházak és az állam együttműködését, hogy hatékonyan szolgálják a polgárok, családok és közösségek erkölcsi és kulturális felemelkedését. A határainkon túli magyarságot önazonosságának megőrzésében, szülőföldjén való boldogulásának elősegítésében és mindenkit nemzeti együvé tartozásunk erősítésében. A hazai nemzeti kisebbségeket, hogy megőrizhessék és gyarapíthassák kultúrájukat. Lélekben segíteni és támogatni kívánok minden olyan etikus emberi és közösségi törekvést és kezdeményezést, amely közös jövőnket és a szolidaritás elmélyülését szolgálja. És végül, de nem utolsósorban, támogatni kívánom az Országgyűlést és a kormányt, hogy a személyes és a közösség boldogulásáért tenni tudó és akaró polgárok támogatásával megvalósíthassa országunk polgárosodását szolgáló feladatait.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Beszédem végéhez érve még valami felemelő dologról is kell szólnom. Arról, hogy ma itt lehetünk - a sajtó segítségével sok millióan - a természet és az emberi alkotás e csodálatos helyén; a Duna
mellett, az annyi vérrel áztatott, a magyar nemzeti géniusz annyi erejével alkotott Parlament téren. Hogy eleink ezt is hazává foglalták, hogy ma minden magyarok, a képviselők és polgármesterek, a kormány, a köztársasági elnök, alkotmányos intézményeink, a határon túli magyarok és hazai nemzetiségeink, az egyházak és vallásfelekezetek, kulturális, gazdasági szereplők és civil szerveződések, annyi sokaknak mindenhonnan - egyszóval, hogy ez a hely ma mindenki országos
gyűlésévé lehetett. A természet, az emberi kultúra, a nemzeti élni akarás alázatot parancsoló csodája ez. Bizonyára valamennyiünkből az öröm, a hála és a tenni akarás érzése szakad ki, hogy ez a hely, ez az ország, ez az élmény a mienk lehet. Szent-Györgyi Albert érzett így, amikor csodálatos költői vallomásában, "A Föld" című ötödik zsoltárában így
ír:
"Uram! E drága bolygót (hadd mondjam hozzá, hogy e hazát) adtad nekünk, hogy ez legyen a lakhelyünk. Uram! Legyünk társak az alkotásban. Dolgozzunk tovább nagy műveden, hogy bolygónk (hadd mondjam hozzá, hogy hazánk) a bőség és az összhang erős otthona legyen."
Ehhez már nincs mit hozzátennem.
Köszönöm mindenki megtisztelő figyelmét.
(MTI)
[origo] címlapon»
A zsírevők túlélik az utcai fagyot
Ha a hideggel kell megküzdeni, az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a melegítő gabonákra, a szendvicsember a forró teára, a piacos az erős akaratra esküszik. A sapka, a ...
- Piros riasztás a hó miatt - havazás percről percre
- Meghalt Csurka István
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Egyre több déli megyében esik a hó
A zsírevők túlélik az utcai fagyot
Ha a hideggel kell megküzdeni, az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a melegítő gabonákra, a szendvicsember a forró teára, a piacos az erős akaratra esküszik. A sapka, a ...
Itt nem fagyasztunk embereket - meddig lehet bírni mínusz 110 fokban?
Mínusz 25 fokot jósolnak a meteorológusok jövő hétre, de egy egészségügyi kezelésre használt hidegkabinban kipróbálható a mínusz 110 fok is. Mi történik ilyen ...
"Nem a bankrendszernek akarunk kárt okozni" - interjú Lázár Jánossal
Csütörtökön tárgyal a hódmezővásárhelyi önkormányzat arról, mi legyen a város és az Erste Bank közötti szerződés, valamint a 2006-ban felvett, azóta 12 milliárdosról 23 ...
A '87-es tél keménységét nehéz lesz felülmúlni
Bár az ország déli részén jelentős mennyiségű hó eshet, és kemény hidegre lehet számítani, a katasztrófavédelmi vezetők által emlegetett 1987-es telet várhatóan ez sem ...
Megbüntessék-e a hibásan ragozó magyarokat?
Az adócsalók éppúgy közutálat tárgyai, mint az adóhatóság, de megkapják a magukét a gyereket nem vállaló párok és a tévét néző elítéltek is - az állampolgárok ötleteit ...
Rámozdult a csalódott fideszesekre a stratégiát váltó Jobbik
A Fidesz lemorzsolódó szavazóit célozta meg a Jobbik, amely az elmúlt egy évben is jelentősen megnövelte már támogatói számát. A párt vezetése azzal számol, hogy a ...
Bedugjuk a papát a dunyha alá - zimankó az ország leghidegebb falujában
Harminc kisiskolás fázott meg és maradt otthon, a reumások rakják a tüzifát, a betegek a dunyha alatt, a komondorok és a tyúkok szalmába bújva vészelik át a hideget az ...
Miért szállt be mégis az új uniós paktumba Orbán?
Orbán Viktor először még parlamenti tárgyalás nélkül nem akarta aláírni az Európai Unión belül létrejövő új együttműködést, hétfőn mégis csatlakozott az erről szóló ...
Az átlagnál vakmerőbb volt - szabadult a Viszkis
Tizenkét év után, kedden szabadult a sátoraljaújhelyi börtönből Ambrus Attila, a kilencvenes évek legismertebb sorozatrablója, aki harminc pénzintézetet rámolt ki hat év ...
A kormányban is volt nagy nyertese a végtörlesztésnek
Több mint 25 millió forintot is nyerhetett a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkára a végtörlesztésen, amellyel a kormány több magas beosztású tisztviselője ...
Tarlós nem támogatja a rejtélyes eredetű útdíjötletet
Egymásra mutogatás kezdődött a fővárosban arról, hogy kinek az ötlete volt az útdíj bevezetése a fővárosban. Tarlós István főpolgármester azt közölte, hogy nem támogatja ...
"Aki félfasiszta diktatúrára hivatkozik, az nem mond igazat" - interjú Balog Zoltán államtitkárral
A segélyekre berendezkedve élőket akarja kimozdítani a kormány a közmunkaprogrammal - mondja Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár, aki szerint az újfajta ...
Akciódúsabb politikára készül az LMP
A parlamentből az utcára akarja vinni a politikát az LMP vasárnap megválasztott új frakcióvezetője, Jávor Benedek, aki más habitusú vezetőnek tartja magát, mint Schiffer ...
- Piros riasztás a hó miatt - havazás percről percre
- Meghalt Csurka István
- Kell-e egyáltalán nemzeti légitársaság?
- Egyre több déli megyében esik a hó
- A görög euró csúnya vége
- Egyből megindult a harc a Malév teteme fölött
- Százmilliárdos csontvázaktól dőlt össze a Malév
- Családi nyaralást, állásinterjút temetett maga alá a Malév
- Közös fotón mosolyog Abu-Dzabiban Rogán és Orbán tanácsadója
- Pénteken reggel leállt a Malév
- Diákok támadtak tanárokra két debreceni iskolában
- Ki kapja vissza a kifizetett Malév-jegy árát?
- Indul a fekete sereg - így köszöntek el a pilóták
- Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
- Ferihegy megnyugodott szombatra
- A '87-es tél keménységét nehéz lesz felülmúlni
- A Ryanair négy gépet azonnal Budapestre hoz
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Jó is lehet a Filmszemle
Könnyedén találtunk tizennégy filmet a programban, amire feltétlenül beülnénk.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.