[origo] itthon
Mindent körbe zár a kolontári sivatagA levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben többszörösen ...
Az állami megrendeléseiről és kormányzati kötődéséről ismert Közgép úgy nyert el két cégtársával együtt egy többmilliárdos vízügyi megbízást, hogy az összes többi pályázót kizárták a versenyből.
Három férfi próbált meg kirabolni egy családi házat péntek éjjel Soroksáron, menekülés közben a rendőrök többször is rájuk lőttek, egyiküket elfogták.
Megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt az abortusztabletta.
Fel kellene készülni arra, hogy pár évtized múlva növekszik a szárazság, ami kihathat az érzékeny, sekély vizű Balaton üdülőtóként való hasznosítására - hangzott el egy, a Balatonról szóló siófoki szakmai rendezvényen.
Novák Elődöt egy kommandóshoz, Balczó Zoltánt Törpapához, Szegedi Csanádot pedig egy ökölhöz hasonlította Vona Gábor a Jobbik kongresszusán.
Vagy negyvenszer sújtott le sodrófával volt élettársának egyik szülőjére egy tapsonyi férfi szenteste, majd átment egy másik szobába, és lefeküdt aludni.
Gyenes Géza, a Jobbik képviselője, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára a tulajdonosa annak a Nissan Juke-nak, amelynek képe bejárta pénteken az internetes fórumokat: az autó ugyanis az országgyűlés rokkantparkolójába állt be, méghozzá két autó helyét elfoglalva, keresztben.
A Jobbik ötszáz szervezete közül 499 Vona Gábort jelölte elnöknek, így valószínűleg Vonát újra megválasztják a párt elnökének a Jobbik budapesti tisztújító kongresszusán szombaton.
Nem tartja szerencsésnek Darák Péter, a Kúria elnöke Navracsics Tibor levelét az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatáról.
Egyre többen hiszik azt, hogy jogos védelemre hivatkozva büntetlenül belevághatják egy tolvajba az előre odakészített kisbaltát - ez a Borsod megyei rendőrség tapasztalata, ezért egy tájékoztató anyaggal próbálják rendbe tenni a kérdést.
- Teljesen kiégett egy családi ház Dudaron
- Szobrot állít a kormány az idősebb George Bushnak
- Túlzónak tartják a Kolontárról terjedő képeket
- Túl sokat kér a puhány bírókra panaszkodó Navracsics
- Fülüket hegyező sofőrök árulkodnak a magyar KRESZ gyengéiről
- A kutyát is rózsaszínre festette a szálló vörös por Kolontáron
Még több fotó »Fotó
2012. máj. 19.A porra vigyázzatok - mindent körbe zár a kolontári sivatag
2012. máj. 13.Jobbik: Gyurcsány, Orbán egykutya
2012. máj. 13.Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen
2012. máj. 10.Áder János beiktatása a Sándor-palotánál
2012. máj. 10.Gazdafórum Nagykátán
2012. máj. 06.Csak a zsiráfot sajnálta kitömni
2012. ápr. 24.Ingó-bingó énekes lopta el a nyugdíjasshow-t Rogán elől
2012. ápr. 23.Védelmi pénzről suttognak a győri lövöldözés helyszínén
2012. ápr. 23Büdös kölkökről és a szomszédjairól mesélt Hoffmann
2012. ápr. 22."Meg lehet nézni, a menetrend felét konkrétan levágták"
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Bruce Willis az idétlenebb arcát mutogatja
Bill Murray pizsamában ment, Marion Cotillard gyönyörű. Fotók Cannes-ból.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.További adatok » Időjárás »
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Hirdetés
- 30
- 20
- 10