Víziót és gazdasági csomagot vártak a miniszterelnöktől az [origo] által megkérdezett meghívottak, akik végighallgatták Orbán Viktornak a kormány első száz napját értékelő beszédét kedden. Bár Orbán többnyire korábbi kijelentéseit ismételte, többen sziporkázónak és nagy ívűnek nevezték az előadását. A beszédről szóló összefoglalónkat ide kattintva érheti el. Olvassa el élő tudósításunkat az eseményről!
17:06 Nagyon nagy ívű beszédet mondott Orbán Fidesz-tagok szerint
Tudósítónk megkérdezett két középkorú Fidesz-tag hölgyet, hogy mi a véleményük a beszédről. Egyikük azt mondta, hogy "Orbán Viktor mindig csodálatos, és mindenről beszélt, amiről kellett". Szerinte a beszéd fő üzenete a "hazaszeretet volt, és az, hogy rendet kell tenni, bízni kell benne". "És mi bízunk is" - tette haza a hölgy. A másik nő szerint Orbán nagyon nagy ívű, nagyon komoly összefoglaló beszédet tartott. Szerinte sok minden történt az elmúlt hónapokban, ami több évre is elegendő lenne. Azt mondta, a beszéd távlati célokat fogalmazott meg, a társadalmi problémákat részletesen elemezte, és olyan perspektívát adott, hogy bizakodni lehessen. Szerinte - dacára a válságnak - az ország helyzete javult.
16:44 Összeszedettnek nevezte Orbánt egy volt MSZP-s képviselő
Bazsa György debreceni professzor, aki 2002-ig volt országgyűlési képviselő az MSZP színeiben, összeszedettnek nevezte Orbán beszédét, de hiányolta, hogy az oktatásról semmit sem mondott, pedig a felsőoktatás képviselői előtt beszélt. A professzor az [origo]-nak azt mondta, hogy érezte, kilóg a vendégek sorából, de nem lepte meg, hogy meghívták, mivel ismeri professzortársait.
Kozma Tamás debreceni pedagógiaprofesszor szerint megnyugtató, hogy Orbán Viktor számára ennyire fontos a középosztály és az alsóbb néprétegek szövetsége, és hogy ezt a politikája középpontjába tette.
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, korábbi amerikai nagykövet szerint Orbánnak nem volt könnyű dolga, mert színvonalas közönség előtt kellett beszélnie, akik nyomon követték a kormány tevékenységét, de a kormányfő megfelelt a feladatnak. Jeszenszkyt a szöveg filozófiája ragadta meg, az ugyanakkor meglepte, hogy Orbán azt mondta, az elszámoltatása nem a múltról szól, hanem a jövőbeni visszaéléseknek akarja elejét venni.
16:43 Hevesen gesztikulál Orbán
Orbán hevesen gesztikulálva magyarázott a pódiumnál az őt körülvevő professzorok gyűrűjében, majd egyre-másra kezet fogott velük. Néhány perccel később szóvivője, Szijjártó Péter és tanácsadója, Habony Árpád társaságában távozott.
16:41 "A beszéd végtelenül sziporkázó egyszerűsége"
Tudósítónk szerint a vendégek nagy része néhány perccel a beszéd után szétszéledt. Néhányan a pódiumhoz mentek, ahol Orbán Viktorral beszélgetnek. Sótonyi Tamás anatómiaprofesszor az [origo]-nak azt mondta, hogy erre számított a beszéd tartalmát illetően. Azt dicsérte a beszédben, mennyire pontos és részeltekbe menő volt. Balatinecz Éva tanár azt mondta, nagyon szereti Orbán Viktort, és 20 éve igyekszik minél több beszédén ott lenni. A legjobban "a végtelenül sziporkázó egyszerűsége" tetszett a beszédben. Azt mondta, az is tetszett neki, hogy olyan szavakat is használt, amik már kimentek a divatból, mint a lélek meg a szív.
16:20 Kisöpörné az utópiákat Orbán
"A munkát épphogy csak elkezdtük, leütöttük az első útjelző oszlopot" - jelentette ki Orbán. Szerinte az emberek értik, hogy mit akar a kormány, és beszéde során többször visszatért arra a gondolatra, mely szerint az utópiák helyett ezentúl a valóság határozza meg az emberek szemléletét. Ezen azt érti, hogy az embereket partnerként akarja kezelni, és a valós információkat akarja megosztani velük. A miniszterelnök négy után húsz perccel hagyta abba beszédét.
16:12 "Olyan száz nap volt ez, ami megváltoztatta Magyarországot"
16:06 "Az elszámoltatás tétje a jövő"
Az elszámoltatásról azt mondta, az a céljuk vele, hogy az elmúlt évekkel ellentétben soha többet ne történjen meg a közpénzek kitalicskázása a közintézményekből.
15:58 "A devizahitelekből mindig baj lett"
Azt mondta: a szociális biztonság nem mehet a gazdaság talpraállításának rovására, emiatt többek között meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot. Kijelentette, hogy a jelzálog- és devizahitelekből mindig csak baj lett, és ezt a kormányzásuk során tekintetbe fogják venni.
A zsírevők túlélik az utcai fagyot
Ha a hideggel kell megküzdeni, az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a melegítő gabonákra, a szendvicsember a forró teára, a piacos az erős akaratra esküszik. A sapka, a ...
A zsírevők túlélik az utcai fagyot
Ha a hideggel kell megküzdeni, az utcaseprő a mozgásra, a krisnás a melegítő gabonákra, a szendvicsember a forró teára, a piacos az erős akaratra esküszik. A sapka, a ...
Itt nem fagyasztunk embereket - meddig lehet bírni mínusz 110 fokban?
Mínusz 25 fokot jósolnak a meteorológusok jövő hétre, de egy egészségügyi kezelésre használt hidegkabinban kipróbálható a mínusz 110 fok is. Mi történik ilyen ...
"Nem a bankrendszernek akarunk kárt okozni" - interjú Lázár Jánossal
Csütörtökön tárgyal a hódmezővásárhelyi önkormányzat arról, mi legyen a város és az Erste Bank közötti szerződés, valamint a 2006-ban felvett, azóta 12 milliárdosról 23 ...
A '87-es tél keménységét nehéz lesz felülmúlni
Bár az ország déli részén jelentős mennyiségű hó eshet, és kemény hidegre lehet számítani, a katasztrófavédelmi vezetők által emlegetett 1987-es telet várhatóan ez sem ...
Megbüntessék-e a hibásan ragozó magyarokat?
Az adócsalók éppúgy közutálat tárgyai, mint az adóhatóság, de megkapják a magukét a gyereket nem vállaló párok és a tévét néző elítéltek is - az állampolgárok ötleteit ...
Rámozdult a csalódott fideszesekre a stratégiát váltó Jobbik
A Fidesz lemorzsolódó szavazóit célozta meg a Jobbik, amely az elmúlt egy évben is jelentősen megnövelte már támogatói számát. A párt vezetése azzal számol, hogy a ...
Bedugjuk a papát a dunyha alá - zimankó az ország leghidegebb falujában
Harminc kisiskolás fázott meg és maradt otthon, a reumások rakják a tüzifát, a betegek a dunyha alatt, a komondorok és a tyúkok szalmába bújva vészelik át a hideget az ...
Miért szállt be mégis az új uniós paktumba Orbán?
Orbán Viktor először még parlamenti tárgyalás nélkül nem akarta aláírni az Európai Unión belül létrejövő új együttműködést, hétfőn mégis csatlakozott az erről szóló ...
Az átlagnál vakmerőbb volt - szabadult a Viszkis
Tizenkét év után, kedden szabadult a sátoraljaújhelyi börtönből Ambrus Attila, a kilencvenes évek legismertebb sorozatrablója, aki harminc pénzintézetet rámolt ki hat év ...
A kormányban is volt nagy nyertese a végtörlesztésnek
Több mint 25 millió forintot is nyerhetett a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkára a végtörlesztésen, amellyel a kormány több magas beosztású tisztviselője ...
Tarlós nem támogatja a rejtélyes eredetű útdíjötletet
Egymásra mutogatás kezdődött a fővárosban arról, hogy kinek az ötlete volt az útdíj bevezetése a fővárosban. Tarlós István főpolgármester azt közölte, hogy nem támogatja ...
"Aki félfasiszta diktatúrára hivatkozik, az nem mond igazat" - interjú Balog Zoltán államtitkárral
A segélyekre berendezkedve élőket akarja kimozdítani a kormány a közmunkaprogrammal - mondja Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár, aki szerint az újfajta ...
Akciódúsabb politikára készül az LMP
A parlamentből az utcára akarja vinni a politikát az LMP vasárnap megválasztott új frakcióvezetője, Jávor Benedek, aki más habitusú vezetőnek tartja magát, mint Schiffer ...
Jó is lehet a Filmszemle
Könnyedén találtunk tizennégy filmet a programban, amire feltétlenül beülnénk.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.